2013. december 31., kedd

12.31 szilveszteri kicsittornáztunk

De inkább csak játszottunk a szomszéd gyerekekkel. Fekvőztünk icipicit, meg gyakoroltunk a húzódzkodón lógást. Mindezt magassarkúban... :P

12.30 tekéztünk

egy meccset, amit éppen csak elvesztettünk. Aztán hobbiból is egy csomót, nagyon jó volt. Aztán pezsgőztünk és nevettünk sokat. Szuper volt, szégyellheti magát, aki végül elvette a kedvem... :/ Nagyon kellett a kikapcsolódás...

12.29 pihenek, mert lusta vagyok

és mert jól esik.

2013. december 28., szombat

12.28 Rendes éves batyusbál

Hagyományosan (már harmadszor) elmentem, ettem-ittam és csatakosra táncoltam magamat. Viszonylag hamar hazaértem, de jó volt, sőt, nagyszerű. :)

12.27 egy kifejezetten sportos nap

11kor indultunk biciklizni. A tempó túl lassúra sikerült, mert öten voltunk és nem mindenki bírta igazán jól, de azzal kompenzáltam, hogy az emelkedőket és a szerpentint izomból végignyomtam. A végén már nem tudtam ráülni a nyeregre, csak állva hajtottam, de még így is élveztem.

2013. december 26., csütörtök

12.26 bicikliztem kicsinykét

Annyira vágytam már kimozdulni a házból, hogy amint öcsémék meszakértették a vadonáns új, 0 kilométeres járgányomat, iziben ülésre-pedálra pattantam és nyakamba kaptam a várost. Csak ide-oda cikáztam cél nélkül, egy jó nagy kört, olyan negyven percet töltöttem kint. Igaz bánatomra csak két használt zsepi akadt nálam, odakint meg ugye, fél percenként kellene. Így hazajöttem, ahol már tíz perce köhögök egyhuzamban, remélem megúszom gond nélkül. Strapás üzem ez, az tuti. Azért még eldöntöttem, hogy ez valószínűleg egy szép, új szerelem kezdete binyigli és köztem. :) Ja, nagyon fáj a... na, tudooooood... szóval hogy női ülés...

2013. december 25., szerda

12.25 Lelkiekben erősen furdalva, de végre pihi

Ma Anne-nel kezdtem a napot Green Gableről, mivel úgy gondoltam, ez elég karácsonyi és szentimentális, de még nem full nyálas és csöpögős. A nap ebben a szellemben folytatódott, édességet zabáltam, anyóst látogattunk, ajándékoztunk, pihentünk, furdal a lélek, de a lábam hihetetlen mértékben javult, talán nem is ártott a pihenő. Holnap délután talán futni megyünk és ha sikerülne belőni az új bicó fékjét, akkor végre Őt is kipróbálnám. Már nagyon izgat a dolog.

12.24 még mindig nem találtam időt...

...edzeni. Reggel indult a mókuskerék, ajándékvásárlás, utolsó simítások, majd karácsonyfadíszítés, át anyuékhoz és már elmúlt este tíz. Hazamentünk és aludtunk egy jót.

12.23 S lőn világosság...

...a lakban, így már este hatig takarítottunk, pakoltunk, ragasztottunk és rendezkedtünk. Akkor hulla fáradtan haza estünk, kis pihi és irány a shopping...este tízenegyre már otthon voltam, edzésre persze megint nem maradt energy...

12.22 munka-ajándékvásárlás

Délelőtt takarítottunk, pakolásztunk a lakban, délután meglepetésútra indultunk, ahol is kiderült, hogy a karácsonyi ajándékom egy binyigli... hát, teljesen elájultam!  :) :) Nem számítottam ekkora örömre! :) Sportra persze nem jutott idő/erő, este tízre értünk haza.

2013. december 22., vasárnap

12.21 Csekkoltam BA új edzését

Végre kialudtam magamat, de ami aztán jött, az megint súlyos. Sötétedésig festegettünk a lakásban, nagyon fixen eldőlt, hogy még ma végezni akarunk a keretekkel, ajtókkal, csövekkel. Utána irány haza, összekaptuk magunkat és irány a bevásárlás. Itt nem hagytak kibontakozni, nem is tudom, hogy sajnos, vagy hálisten... aztán már csak kaja és pihi, de az nagyon el is kelt. Rengeteget ettem, de aztán éjszaka ismét praxisba lendültem, dübörögni ugye nem lehet, így teszteltem a Mozogj Újra Velem című Alexandra dvd-t. Kezdőknek mélyen és sok szeretettel ajánlom, tényleg, Szandra formásabb, mint valaha és most valahogy emberszabásúbb, egész jó kis új gyakorlatok vannak, a comb-rész engem is eléggé kikészített, bár szerintem mert a combom amúgy is nagyon offon van. Gondolom, nagy néha majd előveszem, ha valami kímélőre vágyom. És most nagyon álmos vagyok, ááááágy :)

2013. december 21., szombat

12.20 kis éjjeli PE

Korai kelés, festés, kaja, munka, haza, kis pihi, majd az egyes zóna-dvd-ről has-popsiii blokk. Ahogy vége lett, elszunytam a szőnyegen fekve. Arra keltem, hogy már a kövi blokk is véget ért. Bekúsztam az ágyba és aludtam reggel tízig...

12.19 koccintottunk a Boldog Ünnepekre

Reggel kelés, festés, meló, koccintás a melótársakkal, meg még egy és mééég...éjjel fél 2 tájt bóklásztam haza, így edzésre már nem nagyon maradt idő, erő. Be az ágyba, van még idő edzeni eleget. Izomláááz...

2013. december 19., csütörtök

12.18 Edzés némán nosztalgó izmokkal...

... avagy Zuzka és a Silent Killer újra a topon. Gyors, csendes, űberbrutál, mi kell még??? Rettegek tőle különben, azt hittem, a végén inkább mégis mást választok, mert ezután garantált az üvöltve ülés-kelés jó pár napig. Tudom, hogy sokkal gyengébb vagyok most, nem ráz meg az eredmény. Inkább öntömjénezek tovább: pontosan olyan nap után, mint a tegnapi (bojleremelgetéssel nehezítve és mentálisan totál befárasztva) még képes voltam erre. Cool! ;)
Ez itt a Silent Killer pontos leírása.
A videó:

És az eredmény:
Kitörés (bal): 33, 31
Guggolás:29, 23
Kitörés (jobb): 30, 24
Guggolás: 27, 23
Fordított fekvő: 21, 20
Guggolás: 27, 25
Térdhúzás széken: 28, 23
Guggolás: 26, 24
Hasprés súllyal: 29, 31
Guggolás: 26, 25

A homokzsákom még mindig 12 kiló és jelentem, kivagyok. Isteni volt, reggel kelek és megyek festeni.
ui: Csak megnéztem a régi eredményeket. Hmm-hmm...Igen-igen...kissé demoralizáló...de roppant motiváló :D


2013. december 18., szerda

12.17 I'm such a real superhero!!! PE at night...

Ezek azok a pillanatok, amik nagyot tudnak dobni a kicsibutaemberlánya önbecsülésén, de tényleg! Reggel keltem fél nyolckor, hamarosan úton voltam. Úgy gondolom, kilenc körül már munkálkodtam, ablakról védőfóliát pucoltam létráról, majd ajtókeretet, ajtót alapoztam ecsettel-hengerrel.

2013. december 17., kedd

12.16 Laza PE

Hát megint nem edzettem, pedig kezdek nagyon nem tetszeni magamnak, de mostanában vagy iszonyat sok dolgom van, vagy olyan fáradt vagyok, hogy muszáj kipihennem azt. Nem jó ez így, a testemnek megvannak a szükségletei, rendes kaját, sok folyadékot, edzést akar.

12.15 Cindarella fitness,

mert megérdemlem! ;) Ez a szöveg persze a durva elmismásolása annak a ténynek, hogy harmadik napja nem edzettem. Ezzel szemben a leendő lakásunkban tettem-vettem, sikáltam-felmostam, dörzsöltem a padlót és elég mókás pózokat vettem fel közben...egy laza combedzés lefutott. Mentek a különböző plankek, oldalkitörések testsúlyátvitellel, szóval egész jó móka volt, majdhogynem pirkadattól alkonyatig...

2013. december 15., vasárnap

12.14 pihentem,

, lábat kentem. Reménykedek, mert ez a dolog már egy hónapja tart. Az egy heti tornától látványosan feszesedtem, nagyon örülök. Holnap is lesz nap és folytatom a tornázóst...

2013. december 14., szombat

12.13 Péntek, Enikő nélkül

Kora délután felkeltem, kicsit összekaptam magam és indultunk Obi iránt Egerbe. Addig-addig vásárolgattunk-nézelődtünk, hogy végül negyed tízre értünk haza. Csak tömtem valamit a fejembe és rohantam dolgozni. Ennyi fért ebbe a napba. Így pihenő lett, kivéve, amikor laminált padlólapokat húzgáltunk a második emeletre.

2013. december 12., csütörtök

12.12 PE again

Zóna 1-ről vettem elő a comb-kart. Kicsit kár volt, fájt a fájós részem, de alapvetően jól esett az átmozgatás, főleg a karomnak.

2013. december 11., szerda

12.11 tekés nyalánkságok

Ma ismét játszottunk, ismét kikaptam, kicsit zokon esett, mert utálom az elvárásokat és lassan az egész futóklub ott őriz minket és végre győzelmet szerettek volna. Nem értem, hogy hogy, végképp nem, hogy miért. Az, hogy valaki antitalentumból 5 alkalommal kinője magát a pálya sztárjává, csak az amcsi filmek gyorstalpalós jeleneteiben lehetséges.

2013. december 10., kedd

12.10 PE tovább gyilkol

Úgy gondoltam, hogy bevállalom a Zóna-max maradék két trackjét. Hát, nem tudom. Számítottam rá, hogy lesznek olyan részek, amit a rossz lábammal nem tudok bevállalni (arra nem, hogy ennyi :P ), arra is, hogy a padlórecsegtetősöket tompított módon kell végeznem, de arra azért nem, hogy időnként megállok, mert nem bírom erővel a dolgot.

2013. december 9., hétfő

12.09 PE: max-zónáztam

Eljutottam arra a pontra, hogy egész nap tornadvd-ket nézek, Péntek Enikőt különösen fájdalmas sóvárgással, mert már minden izmom szinte sikít egy jó, intenzív, ugrálós edzésért. Csak egye a fájdalmas porcikáim...

2013. december 8., vasárnap

12.08 BA: Új kihívás

Tegnap már nem csináltam mást, mint amit leírtam. Annyi még, hogy este forralt boros-kekszes összeröffenésre mentem, Gazdálkodtunk Okosan, kutyával-gyerkőccel nyúzattam magam, munkatársnőkkel viháncoltunk, nagyon finom volt. :)
Ma pedig ismét cipelészős napot tartottunkés harcolóst. Na, ennek már fele sem volt tréfa.

2013. december 7., szombat

12.07 cipekedtem, meg nemtommég...

Mióta erős vagyok, nagyon büszke vagyok rá és imádok cipekedni. A férfiak rosszul viselik és folyton el akarják venni tőlem, de kitartok. Ma egyenlőre 25 kiló csemperagasztót húztam fel a másodikra úgy, hogy még volt nálam a táskám, egy 5 literes és egy 2,5 literes festék. Csak a fájó csípőm nem csípte...

12.06 újabb tekemeccs

Szép híreket hozott nekem a télapó. Először, hogy kaptam csomagot, bibibiiiii! :D Másodszor, hogy az utóbbi hetek linkelése ellenére egy dekát sem híztam alapvetően. Ezt egyébként nem is értem. És ma a meccsen abszolut fejlődést mutattam: már nem csak a bal, hanem a jobb lábamat is meghúztam. Neeeeem, nem erre gondoltam (habár sajnos ez is abszolut igaz), hanem csak fél meccset játszhattam, mert többen voltunk, de 86-t gurítottam, ez vitathatatlan fejlődés. A lábam-csípőm nagyon fáj, de döbbenten fedeztem fel, hogy a nyújtás-szauna-masszázs nagyon jót tesz neki. Kezelni fogom, hogy futhassak... :) Hiányzik a stresszkezelő rendszeremnek, a komfortérzetemnek és a testemnek is.

12.05 Gyakorolom a gurítást

Szerencsére olyan lehetőséghez jutottam, hogy kb 100 gurításnyit gyakorolhattam és instrukciókat is kaptam hozzá. Egyszerűen tündéri, ahogy a kisfiúk (kora20as) fogják a fejüket, miközben csóválják is, de bíztatóan motyogják, hogy jóóóó lesz az. Szerintem született antitalentum vagyok tekében. Vagy pedig kancsal, más nem lehet. De lelkes, kifejezetten lelkes. Cipekedtem is kicsit ma.

12.04 visszaesés gurítás terén

A lábam sokkal jobban fáj, az izomlázam is kiteljesedett, így a második tekemeccsen már-már siralmasan szerepeltem. 130 pont lett összesen. Szerencsére egy rajongóba botlottam, aki történetesen tekés és igért egy kis gyorstalpalót holnapra. ;)

2013. december 3., kedd

12.03 ZCUT1 again

Mivel híztam és még mindig fájós a futósérülésem (nagyon érzékeny, idiótaság lenne futnom), így nagyon itt az ideje, hogy valamit mocorogni kezdjek. Megint hiper pörgős nap sikeredett össze és már tényleg nagyon fáradt vagyok, így csak így estére maradt nekem időm, erőm, hogy megmozduljak kicsit. Zuzanát vettem elő ismét, mert gyors, fárasztó és visszalendülés-kezdetnek tökéletes.

12.02 tekéztem, bibibiiiii

Életemben először tekéztem, nem számítva a max. 4-5-6 éves kori emlékeket, hogy voltam már én ott, de nem hinném, hogy gurítottam is. Nagyon tetszett, kb 10 gyakorlógurítás után közölték, hogy már élesben megy, kezdődik a meccs.

12.01 aktív pihenős 7. nap

Aktivizáltam magamat, falat kapartam, segítettem vezetékeket behúzni (végre haladtunk is!!! :) ), majd haza, pakolászás, takarítás, flylady program ismételt átttekintése, még pakolás, mosogatás, ágyba ájulás.

2013. november 30., szombat

11.30 pihenő hét 6.nap

Talán már a gödör feneke, innen már kifelé visz az út. Remélem, mert kezd nagyon elegem lenni. Futni nem tudok, de újra kezdek edzeni, úgy gondolom. És küzdök! :)

11.29 pihenő hét 5.nap

A stressz a fülemen folyik ki, depresszív, rosszkedvű, lemondó. Falkaparás, munka. Láb-csípő még fáj. Kicsit sántítok járásközben is.

11.28 pihenő hét 4.nap

Apátia, összevissza evés, falkaparás, munka. Kiderült, hogy hétfőn tekézünk. Ez legalább jó. :)

11.27 pihenő hét 3.nap

Falkaparás, aggodalom, munka.

11.26 phenő hét, 2.nap

Falkaparás, délután munka.

11.25 pihenő hét, első nap

Bojlervásárlás. Alig tudok járni, a pár nem hagy pihenni, felrángat, visz magával boltozni, dolgozni a lakásban. Kicsit összeszedem magam. Munka.

11.24 hétzáró futás

Az eső dacára futottam 16-ot, ezzel 60 kilométerrel zárva ezt a hetet is. Viszont mire befejeztem, alig bírtam járni. Kiveszek egy hét szabadságot, muszáj.

2013. november 24., vasárnap

2013. november 20., szerda

11.20 Közös futás szálegyedül

Na oké, voltak mások is, de nem Teknőcök, csak egyéb hobbisták. Jól is jött, végülis, így lenyomtam 11 kilométert 58 percen belül. Kellett ez most. Csak az bosszant, hogy kétszer nyomtam meg a garmin gombját, így hozzámérte a gyalogos hazautat. De ez még azért nem a világ vége. :)

2013. november 19., kedd

11.19 még bírom cérnával a diétát + futok

Délelőtt aludtam (éjszakás vagyok), aztán jól elaludtam. Rohantam, takarítottam, futni mentem. Manyi megint cserbe hagyott kb. hét kilométernél, így ráhúztam még hatot tempóra és egyet levezetésképpen lazán. Jól esett, habár még mindig sérült vagyok, jó lenne már, ha meggyógyulna. Talán ha minden jól megy, hétvégén tartok egy-két nap pihenőt. Szegény Manyi, sajnálom, túl sok neki az én mennyiségem, nekem meg túl lassú az ő tempója. Szerintem neki bőven elég heti négy, nekem meg bőven jó lenne két pörgősebb edzés és egy pihenőnap. Na, majd meglátjuk.

2013. november 18., hétfő

11.18 Diétázok-futok

Felkeltem, betúrtam a zabkásámat. Ezután a délelőtt csak tejeskávét, almát eszegettem, soksok vízet ittam. Kivettem a fagyóból egy csomag spenótot, ez és egy fél csomag sült tofu lesz az ebéd most, mindjárt. Nyomtam egy 4*(10 lassú fullos guggolás-3 chinup szalaggal (mert épp gyenge vagyok) ) kombót, megszenvedtem még ezt is, de nagyon gyorsan vissza fogok siklani a régi kerékvágásba, semmi gond. Négytől futok egy jót és este dolgozni megyek. Ez a napi terv. És még az, hogy nem eszek ma sem olajos magvat, se jégkrémet. Remélem túlélem :P

2013. november 17., vasárnap

11.17 és egyre csak futunk

Gyűjtjük a kilométereket, egyre gyűjtögetjük, a 2014-es időszakra. A heti 60 kilométerem a mai 11 után kényelmesen meglett, tovább is mentem volna, ha a gyomrom nem küld haza azonnali jelleggel. Így igencsak maradt bennem energia. Holnapra van programom, de ha úgy alakul, hogy találok rá időt, lehet, hogy futok egy hosszút. Ezen kívül? Örökké diétázni készülök, de lassan ideje hozzá is fogni és tényleg valami kis alakformálásba fogni. A futás már annyira kényelmes rutin, hogy bár élni alig tudnék nélküle, de meg se kottyan. Viszont a seggem jó :P

11.16 középtávú lassú futás

14.5-t mentünk, a csípőm alakul (vándorfájdalom: combtő-csípő-néhalábszártérd). Szörnyen élveztem a dolgot, de rám sötétedett, Manyi hazament és még dolgom volt, így ennyiben hagytam.
Mindennapos futópályám egy darabja

11.15 dolgoztam, sétáltam és szórakoztam

Nem futottam, nem ám! Dumaszínházba mentem és halálra röhögtem magamat, aztán hazabaktattam, rövid Tesco-walkinggal.

2013. november 14., csütörtök

11.14 pár magányos kilométer

Tudom, hogy sérülten nem lett volna szabad kimennem, de nem bírtam ellenállni: fényeket láttam a stadionban. Csak 6 kilométert futottam fél óra és fél perc alatt, de a sérülésem nem engedett többet sajnos. Sőt! Szerintem kénytelen leszek pár nap pihenőt tartani...

11.13 tovább küzdünk

Azt beszéltük, hogy pihenünk. Vagy csak Manyi, mert úgysem ér rá. Fél négykor hívott, hogy már szabad. Négykor indultunk.Félve kezdtünk az előző napi után, csendes eső szitált a fejünkre, miközben az ismét csak két személyes közös futáson róttuk a köröket. Hamarosan kilazultak az izmaink és végül kifejezetten élveztük a mára jutott 11 km-t. Az egyetlen bibi, hogy a combom felső részén valamit már előző nap meghúztam és tompán, de végig fájt.

11.12 vánszorgó futi

I didn't even know this is still running, -vánszorogtunk, szenvedtünk soha nem látott, 7:40-es tempóban és még így is fájt. De nagyon. Az egyedül futott körömön is 6 perces tempóban "száguldoztam". 7.5km összesen. És már tudom, hogy ilyenek a szuperhősök.

11.11 lassú társasfuti

Manyival 10.5 beszélgetős. Majdnem elütötte az autó, a kerék lehorzsolta a bokáján a bőrt. Nagyon durva. Barmok márpedig vannak.

2013. november 10., vasárnap

11.10 tervek a jövőre & futás a jelenben

Mostanság elég gyenge formában vagyok. Na nem a futás, az megy. A többi. Az izmaim elsatnyultak a nagy pihenésben, nem is vagyok olyan feszes. Úgy gondolom, hogy kezdetnek a futás mellé megteszi heti két teljestestes, itthoni átmozgató. Vagy minden nap csak pár gyakorlat...

2013. november 9., szombat

11.09 kicsi futóka

Annyira ki vagyok készülve, hogy elmondani nem tudom és nincs megállás. Felkelés, bambulás, lakásfelújítás keretében 50 éves járólap felszedése előszobából vésővel, kalapáccsal, futás Manyival. Csigatetű 12 ment, de 5-6 körül majdnem feladtam. Holnap futok, csiszolok, elegem van...

11.08 rövid futás

Fáradt, kimerült, végem. Rendrakás, mosogatás,7km, kaja, meló, tesco-walking (by Manóka). That was it.

2013. november 8., péntek

11.07 pihenő, valami készül

...de még nem teljesen tiszta, hogy mi. Mozgás- és diétaügyi reform következik. Nagyon fáradt vagyok, de holnap már tervben van, hogy folytatom a futást.

2013. november 3., vasárnap

11.03 középhosszú esőfutás

Eleinte nem tetszett, de belemelegedtem. Lassan, de biztosan lenyomtam 19 kilométert, közben rámsötétedett, meg is száradtam. 9 kilométert Manyival futottunk, de aztán menekülőre fogta az eső elől, én meg folytattam az Evanescenceszel, mert hiszen az Isten is esőfutásra teremtette az Origin albumot. Így a hetet hetven kilométerrel zártam ismét.

2013. november 2., szombat

11.02 Kényszerpihenő

Nem állt szándékomban ma pihenni, de végül is inkább jó, mint baj, hogy így alakult. Reggel végre kiadósan kialudtam magamat, aztán mentünk a leendő otthonunkba falat vésni, flexelni, port nyelni, jó pontokat gyűjteni a leendő szomszédoknál az irdatlan lármával. Dehát így megy ez, muszáj. Mire végeztünk, egészen besötétedett, hazaértünk, zuhanyzás és már fél hat volt. És szombat este, az utált estém a héten (mekkorát változott a világ!! :P ). Így vásárlás, tervezgetés, pihenés maradt. És már ledumáltam a holnapi futást. Eszek-iszok, izgek-mozgok, hiányzik. Tervezem, hogy erősíteni kezdek hamarosan, mert a felsőtestem olyan kis nyamvadt lett arra a nagy, erős alsótestre. Meg majd egyszer csak diétázok is. Majd egyszer. De most egészen jó így is, végülis.

2013. november 1., péntek

11.01 Beosztott futás

Ma hosszú futottunk hárman. Manyi tízet, anya hatot és én is tízet. Így lett összesen 26. Lassan, de jó sokat :P Történt ugyanis, hogy anyára csak cipőkanállal ment fel a fél éve még bőven passzos temcsinacija... és akkor jött a fogaknak dühödt csikorgatása és bejelentkezett futni velünk. Nem volt rossz. A tervek szerint a hétvégén is running-mode: ON. :)

10.31 laza futóka

Ma tízet mentünk Manyival harmatlazán. Korábban azt hittem, visszafejlődök, ha ilyen futásaim vannak, ehhez képest picit fejlődtem is a  kevés edzés dacára. Ma talán a kedvem is jobb. Az idő jócskán lehűlt, talán már ideje is volt. Jó volt, holnap is megyünk :)

2013. október 30., szerda

10.30 egyszemélyes közös futás

Kimentem ma a stadiba a közös futásra, aztán meg róhattam egyedül a köröket, mert senki más nem tette tiszteletét. Hát ez már egzotikum a javából. Így keringtem egy órát egyedül és hazajöttem. Egy óra, 11 kilométer, a combjaim már bitangosan fájnak, kellene talán végre egy igazi pihenőnap nekik.

2013. október 29., kedd

10.29 laza kocogós, de elfárasztott

Felkeltem délután és valahogy semmiféle ingerenciám nem volt semmire. Se enni, se inni, se pakolászni, viszont a szép őszi idő hívogatott az ablakon át, így rövid úton indultam a stadionba kocogni.

2013. október 28., hétfő

10.28 hullalaza kocogás

Még egy kép tegnapról.
Ma Manyival mentünk ki, olyan lassan, hogy nem is gondoltam eddig, hogy az ilyen tempó még futás. Átlag 7:17-tel lötyögtünk a városban, kicsit több, mint 7 kilométert. És ez pont így volt jól. A versenyszezon lezárult, most nem szeretnék teljesen leállni, ahogyan szoktam, de átállok csigalassan kilométereket gyűjtögetős, nyugilaza állapotba. Végülis ez az állapot most is eredményjavulást hozott végeredményben és nem utáltatja meg velem az egészet. Na persze nem annyira lassúba állok, mint ez a mai, ez most egyszerűen csak balzsam volt fájó tagjaimra, ízületeimre és jól esett pletykálni kicsit, még akkor is, ha nem szép dolog. :)

2013. október 27., vasárnap

10.27 Miskolci Barátság Maraton

Akkorát futottam, hogy leszakadt az ég is. Szörnyen elfáradtam és soksok porcikám fáj, de egyéni csúcsot értem el (3:41:18) és harmadik lettem. Pedig olyan lassúnak és otrombának éreztem magam közben. Érdekes napom volt, egyértelműen. És hazafelé megint ünnepelni kellett. Kicsit már sok a jóból.

Ja, a hetet 72 kilométerrel zártam. Gombócból is sok! :D

10.26 átmozgatós futika

Hat kilométer Manyival. Öt nyugiban, egy egyedül a végén tempóra. Négy perces kilométer! Yeeeeah!

10.25 maraton előtti Halloween-party

Mivel maraton előtti pénteket írtunk, így pihenőt parancsoltam magamra. Jót buliztunk, iszogattunk, tököt faragtunk, kifejezetten jól éreztük magunkat. A héten letudtam az éves buliadagomat és még csak péntek...

10.24 páros futás

a párral... Elfutotta az elejét, így a szenvedős 6 is alig jött össze. Kicsit sajnáltam, annyira csodás idő van mostanában, jó kint lenni.

10.23 nyugis középtáv

Az ünnepnap tiszteletére pihengettem egy jót és mentem laza 12-t futni a Manyival. Jól esett.

10.22 Gyors hatos a párral

Munka után a párral futni indultunk. Viszonylag friss tempóban, de gyorsan végeztünk, aztán összekaptam magamat és indultam a Teknőc-buliba. A Teknőc a futóklubunk. Este tízre értem haza, napsugaras hangulatban.

10.21 Jót pihentem

, mert az előző hétvégébe igencsak belefáradtam és mert ismét maratonos hét indult.

2013. október 20., vasárnap

2013. október 19., szombat

10.19 futottam egy egész jót...

...kezdetben Manyival, de ő 10 kilométernél kiszállt a ringből, így egyedül folytattam. Fülembe Gárdonyi Láthatatlan Embere bömbölt, habár kissé zavaró módon a telefon nem sorban játszotta a fejezeteket, hanem ahogy éppen úri kedve diktálta. Szerencsére valamikor már olvastam, így nem ütött nagyon szíven a dolog, így is élvezhető volt. Végül lett 23 lassú, nyugodt kilométerem. És többnyire még jól is esett.

2013. október 18., péntek

10.18 mérleg nyelve átbillen

Na, ma az van, hogy  vadul alkudozom magammal, mert nem fűlik a fogam a futáshoz. A legkevésbé sem. Végül majdnem abban maradtam, hogy jól van, akkor hagyom, nem árt a pihenésből kicsit több, de valahogy nem jó ez... még fontolgatom. Újra előjött: utálok egyedül futni! Unom!

2013. október 17., csütörtök

10.17 szép őszi futi

Egy kellemes nyolcasra volt időm ebben a csodás napsütésben. Nem  esett ma jól gyorsan és értelmét sem láttam, hogy erőltessem, így lazán, kényelmesen kocorásztam a levészőnyegen.

10.16 laza futi anyuval

Kirángattam jóanyámat futni, mert egyedül nem tetszett. Nyolc kilométert mentünk, nekem középtájt volt két erősebb, mert a stadionban otthagytam kicsit. A 4:20-as kilométernek nagyon örültem, mert spontán jött össze.

10.15 Pihenő

Megint. Úgy éreztem, hogy szüksége van rá az izületeimnek. Dolgom is volt. És már neveztem az újabb versenyre ;)

10.14 laza, átmozgató futásKA

A párral futni indultam, de gyorsan kimenekült a szituációból, így egyedül folytattam. Kicsit éreztem az ízületeimet itt-ott, de nem vészes. Hat kilométer lement, közepes tempóban.

10.13 BUDAPEST MARATON

Álltam a sorban és éreztem izmaimban az izgatott örömöt, hogy hamarosan futunk végre. Körülöttem mindenféle nyelveken karattyoltak, fejem felett piros szívecskék lebegtek (Flóra lufik :P), az ég kéklett és varázsütésre még a nap is kisütött.
Vihar után, verseny előtt - a maratoni teknőc-különítmény

10.12 átmozgató próbamenet

A hagyományos, verseny előtti 5 km volt a napi terv és hogy beteszteljem a lábamat. Jelentem, mindkettőt tisztességgel teljesítettem. A lábam nem fájt, még csak nem is jelzett. Az ötből pedig hat lett, öt laza után egy húzós kilométert is engedélyeztem magamnak. Nagyon finom volt. Alig vártam a másnapot. És rettegtem.

10.11 kitartó kényszerpihenke

Most ezt kell tennem, így megteszem: nyugton maradok, reménykedem.

2013. október 10., csütörtök

10.10 kényszerpihenkélek

és szörnyen utálom a dolgot, mennék futni... kínomban csak eszek... remélem, nem hiába böjtöltetem a testem a mozgástól...

2013. október 9., szerda

10.09 rápróbáltam

Ebben az időben éjjel-nappal kint lennék, futnék napi soksok órát, imádom a hűvöst, a színeket, a levegő illatát. Erre hét hajszállaza kilométer után mehettem haza, egyre aggodalmasabban, merthogy: FÁJT!!! Az elején nem, aztán egyre inkább. Tudom, hogy ha okos lennék, akkor ezt a versenyt most elengedném, de sajnálom, nem vagyok rá képes. Ha öt és fél óra alatt, akkor annyi alatt, de bent leszek. Fontos nekem.

10.08 gyógyulós-pihenős

Pihentem-kenegettem-imádkoztam.

2013. október 7., hétfő

10.07 egyre aggasztóbb, (nem) futó kellemetlenségek

Laza, rövidke futás volt a terv a holnapi pihenő előtt, szépen megkomponáltam tervszinten a hetet. Ahogy az a tervekkel lenni szokott, máris dugába dőltem. Rettentően aggódom, mert 3 kilométer után már annyira fájt a lábam, hogy abba kellett hagynom a futást. Most holnaputánig kenegetek, pihentetek, imádkozom... kezdek kétségbe esni, nagyon akarom ezt a maratont. Az éjszakás műszak sem a felépülés és pihenés barátja...reménykedem, ennyit tehetek jelenleg.

2013. október 6., vasárnap

10.06 szépen indult futás,

amit elmohóskodtam. Nagyrészt tünetmentesen indultunk futóútnak, szépen, nyugodtan, lassan lenyomtunk 10 kilométert. A végén azért már kicsit rendetlenkedett a lábam a tegnapi helyen. Felmentem  anyuhoz hazafelé, kiderül, hogy épp futni készül, én meg nagy dilemmában voltam, mert még hiányzott 4 kilométerem az elégedettséghez, de a lábam már eléggé vacakul volt. Győzött a rosszabbik eszem, most piszkosul fáj a lábam. És meg is érdemlem, tudom. Ennek ellenére bízom benne, hogy helyrejön megint. Holnapra már csak 5-6 lassú kilométer a cél, holnapután pihenő, ki kellene bírni...félek ettől a maratontól, nem hiányzott most még ez a sérülés is. Jaaaaa, 71 kilométerrel zártam ezt a hetet. Mielőtt kifogásolja, hogy őt nem írom, a pár 15-tel.

10.05 lesérültem, mint a pinty,

és éppen a legrosszabbkor. Tegnap a végén már éreztem, hogy fáj a jobb térdem felett a combom. Ez mára úgy kiteljesedett, hogy mikor a párral futni indultunk, kifejezetten élesen hasított bele az első mérsékelt emelkedő közepén. Szerencsére(?) a párt meggyötörte az előző nap, így hét kilométer után már otthon voltunk. Azóta pihenek, töprengek, hogy mi legyen. Vasárnap csak akkor futok, ha tünetmentesnek érzem magam. Sok víz. Aggódás, körömrágás, hogy egy hét alatt felépüljek, mert nagyon szeretnék maratont futni. Ha lassút, hát lassút, de maratont. És talán három hét múlva is.

2013. október 4., péntek

10.04 közepeset futós, kicsit hegyen

Most először vittem a párt a hegyre, nagyon izgatott voltam, hogy tetszik-e majd neki. Kicsit csalódott, mivel nem ment neki olyan jól, ahogyan várta, így egyenlőre marad beton-hívő. Nagyon türelmetlen, ez aranyos.

10.03 a futós felkészülés megy tovább,

méghozzá lelkesen. 11 km és még egy pluszban, külön. Hideg van, az igaz, viszont jó illatú a levegő és minden csodálatos színekben úszik. Felhőtlen, kék ég, sárga-piros-zöld levelek, imádom ezeket a színeket, őrületesen gyönyörű ez a szakasza az évnek. Lassan, nyugodtan kocogtunk, teljesen jól esett munka után.

2013. október 2., szerda

10.02 szerdai közös futós

Szörnyeteg idő van, szeles és rém hideg, egyszerűen undormány. Mint a hangulatom. És ma melóban annyira felidegesítettek, hogy nem tudtam utána egyszerűen csak túllépni a dolgon. Nagyon kellett ez a futás a lelkivilágomnak. Végül egy középtempós tízest nyomtunk le. Manyi lemondta, összesen hárman voltunk ennyire bevállalósak, majd elfújt a szél. Érdekes, hogy mikor befejeztük és hazaértem, fordultam volna vissza, egészen belemelegedtem. Lehet, hogy túlélem a maratont, nőttön nő a futáskedvem. A sprintem minenesetre javult. Kár, hogy nem kétszázra készülök :P

10.01 laza 12

Már nem is részletezem, hogy micsoda. A maratonig már minden csak a futásról szól. Aztán úgy gondolom, hogy megyek vissza "a balettbe ugrálni" (a terembe izmolni, mert elfogyóban...).

2013. szeptember 29., vasárnap

09.29 hétzáró kocogások, elmélkedések

Csodás, mozgalmas hét áll mögöttem, végigizgultam a spártai HŐSök útját, különösen Szilvinek szurkoltam nagyon, régi kedvencem. És ha már itt tartunk, Anastasia Skukhtorova is szerzett pár jó, eltátott szájas percet.

09.28 Hosszúfutás három felvonásban

Először három után indultunk, lenyomtunk a párral nyolcat olyan hatos tempó körül.
Rögtön utána, négykor találkoztam Manyival, 15 km kicsivel 7 alatt.
Ezután, mivel közben úgy döntöttem, hogy ennek meg kell lennie, még a stadiban lenyomtam kb 7 kilométert 5:20-30 körül, így végül 30 lett ma az enyém. Boldog vagyok. És fáradt. PÁr pici chinup és ennyi a nap.

09.27 Ismét párban futottunk...

...és eljött az áttörés. Nem akart jönni, hogy hívást vár, mondtam hoho, van kartok, visszük a telefont is, sőt, kedvcsinálóként odaadom a fülhallgatóm, zenélhet. Néma csendben, kukk nélkül lenyomott hét(!) kilométert. Azóta a kommunikációnk nagyban romlott, viszont megvan a kulcs: amíg szól a zene, ő fut. Nekem megint plusz húzók, meló.

09.26 igazi terepfutás kezdőknek,

avagy a pár a réten. Igazi kezdőként elfutotta a táv elejét, így mire a második kilométeren túlestünk és a rétre értünk, már kipurcant. Viszont őrült hősiesen küzdött. Így meg-megállva, bele-belesétálva, de megtette a diktált távot. Azt hitte, hogy 5 és felet. Itthon megszántam és elárultam neki, hogy hat felett zártunk. Nekem pár plusz húzó és munka.

09.25 Elvittem futni

a párt. Szenvedett és irgalmatlanul igyekezett kibújni az általa előidézett mozgásszituációból, mindenhol rövidíteni próbált, tök komikus volt. De szépen, ügyesen lenyomott öt és fél kilométert 6:22-es tempóban, csak úgy dagadt a mellem a büszkeségtől. Számomra is ennyi volt, némi átmozgatás futásban és pár chinup. Őrült sok dolgom volt és délután meló.

2013. szeptember 25., szerda

09.24 pihentem...

...mert takarítottam, mosogattam, pakolásztam és sajna nem maradt időm a mozgásra munka előtt.

2013. szeptember 23., hétfő

09.23 Csak az út és ééén

Délutános lévén kénytelen vagyok a futásaimat egyedül prezentálni. Ez igazából még jól is jön, mert bár nem élvezem túlsággal a magányt, viszont a tempómat jelentősen javítja. A mai adag: országút, 10 km, 55 perc, ellenszél, napsütés, finom volt. Kár, hogy kifelé futok az időből, ha csak egy hómnappal többem lenne, tűrhető maratoni eredményt hoznék össze. Mindegy, a lényeg, hogy felkészülök és lefutom. És megpróbálom élvezni. Mellesleg a vaskészítmény máris hat, kevésbé vagyok lusta és fáradékony. Vagy csak placebó, de ez mindegy is, lényeg, hogy hat. :)

09.22 Bőröndcipelés, kis futás

Felhurcoltam anyukám másfél mázsás bőröndjeit pár lépcsősoron, kezdetnek. Aztán folytatásképpen futni mentünk, a lassú fajtát. 10,5 kilométer lement. Ezen kívül pár húzó, de tényleg csak pár, egész nap 8db. Mostanában strigulázom őket. Rengeteget aludtam egyébként, előző nap délután négytől reggel fél tízig. És brutális izomlázzal ébredtem, főképpen váll-has-comb és fenéktájékon. Köszi Enikő. :)

2013. szeptember 22., vasárnap

09.21 Élő edzés Péntek Enikővel

Előző nap az az ötletem támadt, hogy kapjam magam és látogassak fel Miskolcra, hogy Péntek Enikővel zónázzak egy nagyot. Kicsit cink volt, hogy éjszakásban hatkor végeztem és a hetes buszon már fent csücsültem, de a buszos másfél óra szundi kitartott. Valahogy odataláltam, aztán csak ültem a ronda kis matracomon és vártam a kezdést.
A közös kép :)

2013. szeptember 21., szombat

09.20 tovább kocogunk a maraton felé

A nap egyenlege 13 lassú kilométer, 18 chinup sok részletben és egy remek ötlet a másnapi sportprogramra.

2013. szeptember 19., csütörtök

09.19 Meglepő módon: regenerálós-kocogós

Felkeltem negyed háromkor, ettem-ittam-boltoztam, majd fél héttől kocogni indultunk. Lassú kilenc lett belőle, de nagyon jól esett. Kétségbeejtett a tudat, hogy esetleg nem megyünk. Kicsit játszottam a húzón is, de nem vittem túlzásba. :)
Szeretem az őszt, mert végre úgy öltözhetek fel, mint egy papagáj: nyárira téli ruci, szép színesre komor fekete, tüllös szoknya-bakancs-bőrdzseki, egyszóval KÁNAÁÁÁN! :D Annyi ízlésem van, mint a már emlegetett papagájnak, de lelkesen vállalom :D A combom meg abban bízom, hogy maratonra leolvad. :)

2013. szeptember 18., szerda

09.18 Jól sikerült közös futás

Kimentünk, kis ideig laza tempót nyomtam a lassabb bandával, aztán befutott a gyorsabb részleg és átpártoltam. Végül lett 14 jól eső, féltempós kilométerem, jól elfáradtam. Mindig így kellene. És közben terveim alakulnak, hogy hogy reformáljam az étkezéseimet, edzéseimet, hogy illeszkedjen az életvitelembe és mégis hatékony legyen a dolog. Egyenlőre kiteszek napi 2 liter vízet kötelező fogyasztásra.

09.17 Pihentem

és jól esett. Ismét éjszakás, álmos és gyengécske vagyok. Nyűgös is.

09.16 Kivittem futni...

...a párt a stadionon kívülre. Csak három kilométert voltunk kint, aztán visszamenekültünk a biztonságos körpályára, de azért élveztem. Szerintem Ő is. 5.5km. Keveske, tudom. Nekem. Mert Neki szuper :)

2013. szeptember 15., vasárnap

09.15 futottunk

Nem is túl hosszút, nem is gyorsan, de 15 kilométer megvolt. Nem olyan rossz.

09.14 pici futás a párral,

azaz 5,5 kilométer, kb. Aztán rohanni kellett, hogy le ne késsem a véradást. Ahol aztán nem adhattam, mert alacsony a hemoglobinom. Ez nagyon letört, de tényleg. Szeretek vért adni és zavar, hogy valami bajom van. Viszont a jó hír, hogy ezek szerint nem lusta vagyok, csak vérszegény picit. Ezzel elbírok.

09.13 kipihenem a náthát...

...legalábbis ez volt a terv. Aztán dolgoztam, vásároltam, csak a sportot hagytam ki ma.

09.12 itzipitzi futás...

...mert kitört a nátha. Furcsa, mert évek óta nem voltam beteg. Mindenesetre atomtetű 5 kilométer és egy fél lakástakarítás az egyenleg.

2013. szeptember 11., szerda

09.11 lassú közös futi kis létszámmal

Vacak idő volt egész nap, délután esett is, így este hatkor először csak ketten köröztünk, majd hárman, akadt egy beugrónk mentegetőzni, hogy mért hagyja ki, majd újabb befutóval elértük a csúcslétszámot. Mindenesetre lement lassú 11,5 kilométer egy környi sprinttel, beszélgettünk, de nem igazán dobott fel, lehet, hogy ez az idő teszi, hogy kicsit depi vagyok. Remélem hamarosan itt a vénasszonyok nyara, addig is igyekszem magam boldogan tartani. :)

2013. szeptember 10., kedd

09.10 futika újratöltve

Ma egy könnyebb, nagyjából 5:30-as 8km-t terveztem, de nem bírtam megállni, így kicsit jobb lett. Eredetileg pihentem volna, munkatárs-látogatóban jártunk, de hazafelé a kocsiból láttam, ahogy mennek az emberek a stadionba futni és elkapott a hév. Híztam mostanában kicsit, érzem, nem is csoda, jobban oda kell figyelnem. A futás maga nem esett túl jól, ellenben a tudat, hogy már az enyém... :)

2013. szeptember 9., hétfő

09.09 Lelkifurdi-futás...

...mert most már rettegek a maratontól. Már csak egy hónap, a formám meg a fasorban sincs. Így ma lement 8 km 39:40 alatt kb. Kezdetnek jó, nem is aggódnék, ha csak egy kicsit is lelkesebbnek érezném magamat. Meglátjuk, mindenesetre a mai nap pipa. Ja, valamelyik nap négyet sikerült lógásból chinupolni, úgyhogy azzal is nagyon meg voltam elégedve. :)

09.08 Újabb NIKE FÉLMARATON!! :)

Immáron a harmadik alkalommal keringtem kicsit több, mint 20 kilométeren át Budapest utcáin. Körülbelül annyira szenvedtem, mint az első alkalommal, eleinte azt gondoltam, hogy az volt ebben az igazán szép, amikor beértem a célba, de nem igaz, ahogy visszagondolok, ugranak be a mosolygós pillanatok.

09.07 Hízott a májam futás közben...

...mert a párom már 6, azaz hat kilométeren tartott velem. Igaz, a közepén sétált néhány lépést, de az már igazán nem számít, ugye? Őrülten büszke vagyok rá és nagyon jó érzés nekem, hogy Vele futhatok. Sajnos az érzés egyenlőre nem kölcsönös, mert Ő szenved. Viszont csinálja. :)
Futás végeztén kicsit hasaztam, húzóztam a létrámon, Ő meg fotózott, mert megkértem. 

2013. szeptember 6., péntek

09.06 Rápihenünk...

...a vasárnapra. Vásárolgattunk, nézelődtünk, álmos vagyok és még holnap is dolgozom délutánra. Csak hogy még faszább legyen minden.

09.05 futás újratöltve

Újra lenyomtuk együtt az öt kilométert, aztán egyedül még egyet. Nekem kevés, de Rá őrülten büszke vagyok. Vasárnap meg próbálok buliból futni, nem ki a lelkemet. Gyűjtöm a szurkolásokat is, hogy még mókásabb legyen :)

2013. szeptember 5., csütörtök

09.04 Futottunk

Naaaagyon-nagyon büszke vagyok, a párom eljött velem futni. És lefutott 5 kilométert egyben!!! 30 perc, 10 másodperc, 5 kilométer és nagyobb öröm, mint egyedül akármennyi. Annyira jó volt! Én még ráhúztam egy kilométert egyedül, de több most nem telt tőlem. 4*8 felülés a párom derekára kulcsolt lábakkal, azt is élveztem. Ha nem egyedül kell, minden jobb.

09.03 Edzegettünk...

...a párommal kicsit. Húzódzkodtam, fekvőtámaszoztam, popsiztam, hasaztam. Megizomlázazódtam tőle mellben, kicsit hátban is. Jól esett.

09.02 Megint pihentem...

...mert fáradt voltam. Melóban azért sürögtem-forogtam-cipekedtem, úgyhogy teljesen nem lett lusta a nap.

2013. szeptember 1., vasárnap

09.01 hosszúfutásnak indult...

...kínkeserves 17 lett belőle, mert edzőtárs nem volt passzban. Kár, én élveztem volna a dolgot. Majd máskor.

2013. augusztus 31., szombat

08.31 igazi pihenő

Éjszakás után 4 órát sikerült aludni. Úgy véltem, a testem méltányolná a szabadnapot.

2013. augusztus 30., péntek

08.30 A helyzet változatlan: futogatunk

Némi chini, 10 km laza kocorászás, pihi, bevásárlás. Amúgy a helyzet változatlan. Jövő vasárnap szégyenidőt futok, de felkészültem rá, nem nagyon tör össze. Amúgy? Semmi. Csináltam nektek videót a  három egész lógásból chinimről, de sajna annyira komikus lett, hogy nem adom közkézre. Kipihenten csinálok majd egy másikat. Most ennyi.

08.29 futottunk

Úgy volt, hogy ezt a napot megint átlébecolom, álmosan fetrengve, de nem vitt rá a lélek. A chinupokkal nonstop szórakozom ugye, mióta tudom, hogy megy, de napi edzésnek az azért erősen keveske... Végül a futóbarim szólt, hogy egy napja takarít és unja, hullafáradt, kicsit mozduljunk ki. Úgyhogy mozdultunk. Végül hajszál-laza tizenegyet sikerült a lábamba pakolnom. Tudom, hogy keveske amit futok, pláne a tempó, de legalább jól esik.

2013. augusztus 28., szerda

08.28 kis húzás, kitörés, fáradtság

Lusta és fáradt voltam, az éjszakás már csak ilyen. Ment némi chinup-gyakorlás, 135 kitörés és irány a munkahely. Holnap futok.

08.27 kitörések, lassú futi

Hullafáradtan, nyavalyogva ébredtem éjszakásból. Vízhordós-grillezős napot tartottunk, így a természet lágy ölén ejtettem meg a kitöréseimet, miközben a pár unalmában körbefotózott, így tudom illusztrálni.
Kitörés...

2013. augusztus 26., hétfő

08.26 Áttörés Chin-up terén!!!!

Ébredés után nekigyűrkőztem a húzódzkodónak. Gondoltam, most megpróbálom szalag nélkül. És MENT!!!! Jelentem, lógásból 2 chinup megy! 3*2-t kapásból lenyomtam, bár kínlódósan, de ez áttörés! Nagy-nagy! Folytatom, innen már viszonylag könnyebb lesz felfejleszteni 4*8-ra, jelenleg ennyi a célom. És közben kicsit kapálózva, de lement a három is. Nagyon örülök! :):):)

08.25 abszolút pihi

Pár sorozat szalagos húzáson kívül semmit nem csináltam az égadta világon. Állati jól esett.

08.24 futós-edzős

10 kilométert futottam, aztán még maradtam a stadionban lábemelni, tricepszezni, társalogni, jót edzettem, elfáradtam, este tíz előtt kómába estem és szunya.

2013. augusztus 22., csütörtök

08.22 tovább próbálkozom

A mai volt az utolsó helyettesítős napom, így bízok benne, hogy lassacskán helyre áll majd a kis testem. Egyenlőre mértéktelen sokat pihenek, bár ma már nem kerültem annyira padlóra meló után, mint tegnap sikerült. De még mindig eléggé offon vagyok. Végülis a munkahelyen a legjobban a felelősség mellett a nyolc óra talpon állás fáraszt ki, a szaladgálás és legeslegjobban a cipekedés. Estére összekapartam magam 4*5 chinup-gyakorlásra (remélem, hogy nem visszafejlődtem, csak a fáradtság...), a kitörésből 105 jött össze lábanként. Az a baj vele, hogy nem igazából nehéz, hanem pokoli unalmas. Icipiciplank, kézenállás, de leginkább még lustaság. Holnap aktivizálódok, úgy igazán, tényleg. Lelkifurdalok, de a körülmények messze nem normálisak...

2013. augusztus 21., szerda

08.21 pihizős + 2 napi kitörés-adag

Megpróbálkoztam legalább némi itthoni mocorgással, de őszintén megvallva annyira degeszre zabáltam magam, hogy nem esett jól. Pluszban melóban még mindig helyettesítek, nem tudom, hogy megfelel-e egy lájtosabb edzésnek egy olyan nyolc óra, ahol rohanok-szaladok-cipekszek-pakolok-koncentrálok-aligélek. Mindenesetre mégy egy napot kell kibírnom és vége egyenlőre, amit nagyon tudok díjazni, mert úgy érzem magam munka után, mint akit istenesen összevertek. Nem marad erőm másra.
Na jó, csak egy kicsi másra.

08.20 Ismét kalandtúra

Egyenlőre kulcsszavakban: Pila - Velky Sokol - Sokolia Dolina - Pila, kicsit eltévedtünk a jégesőben a hegyen, pár kilométer pluszt rátettünk ezzel, 30 km szépen lassan lement. Elfáradtunk, jól eláztunk, a látvány felejthetetlen, a Nagy Sólyom egy gyöngyszem. A létrákkal küzdeni isteni és hallgatni, ahogy az anyám a barátnőjével kilométereken át boldogan dalikózik az esőben, az több, mint mókás. Szuper kaland volt.

08.19 tetűlassú félhosszú futi

Lassúcska futótárs hívott közös futásra. 16 kilométerre tellett tőlünk most, kicsit megéreztem, de voltaképpen jól esett.

08.18 buli utáni csend...

Alig mozdultam ezen a napon, fáradt voltam és picikét másnapos is, nem bírom én már a hangyányi alkoholt se hű, de jól :D

08.17 kis ez, kis az + buleeee :P

Délelőtt ezt-azt tevékenykedtem, már nem is tudom, mit. Tutira fekvőtámaszoztam, játszogattam, a többit nem tudom. Nem volt túl sok, mert délután bulizni indultam... :)

08.16 pihi

Nem bírtam tovább, pihennem kellett, a munkán kívül persze, mert azt csinálni kellett. Brutális izomfájások...

08.15 további minijátékok

90 kitörést nyomtam lábanként, mert nem néztem, hogy pihenőnap jön. Kb úgy éreztem magam, mint akit összevertek-rugdostak, gondolom a meló miatt, de lehet, hogy a kézenállás-soksokhúzó-kitörések is besegítettek.

2013. augusztus 15., csütörtök

08.14 Minimál

Kitörés-adag, kis húzódzkodás, kis kézenállás. Szaladgálás-bevásárlás. Hullafáradt vagyok, ez az igazság. A hétvégén jöhet valami frissítő, de egyenlőre beérem ennyivel. Felelősség van a nyakamon, ettől kissé lestrapáltnak érzem magam.

08.13 Csak a minimum

Kitörés-adag,húzódzkodás, kézen állásban kis gyakorlás, ennyire tellett. A héten munkában helyettesítek, azaz 8 órát szaladgálok, kivagyok. Mosogattam, takarítottam, egyszóval a valóság kiütéssel győzött.

2013. augusztus 12., hétfő

08.12 Kis ez, kis az

Lusta voltam megint, az az igazság. Felkeltem reggel, de nem mentem futni, a motiváció erősen hiányos e téren. Megcsináltam a napi kitörésemet (75db+maybe10 lábanként), majd 4*6 chinupot lógásból. Egyenlőre itt tartok, talán még lesz, talán nem. Meglátom. Délután dolgozok.

2013. augusztus 11., vasárnap

08.11 Kitörés kihívás + újabb laza öt futi

Lefigyeltem a Fitness Junkie facebook oldalon, hogy vannak időnként kihívások egy-egy gyakorlatra. Nagyon tetszenek nekem az ilyen közösségi megmozdulások, nem érzem magam olyan egyedül a kis edzős hobbimmal. Most elcsíptem, hogy épp kitöréses 30 napot tartanak, de már a 12. napnál járnak. Gondoltam, behozom őket, így a nap folyamán néha-néha letudtam egy sorozatot.

08.10 Pihenni akartam, de aztán Bodyweight kar Lisával

A címben el is mondtam a lényeget. Hosszas hányattatások után pihenőt készültem ma tartani, de aztán nem hagyott pihenni a lelkiismeret. Végül véletlenül találtam egy Bodyrock-edzést, ami nem is bizonyult rossznak, habár a Lisát körülvevő hajszálnyit idegbeteg stich kissé zavar. Őszintén? Nem bírom ezt a nőt.

2013. augusztus 10., szombat

08.09 Tovább futok...

...pedig néha nem is értem, mi értelme ennek az egésznek. Azokon a napokon, mikor semmiféle testrészem nem kívánja, hogy elinduljak a stadionba és aztán pocsékra unom magam, ahogy számolom a köröket, de nem érzek kedvet arra sem, hogy másfelé induljak. Önmotiváló tíz pont, hogy mégis, miért kell edzeni akkor is:

  • Az érzésért, amikor elégedetten hazaérek, mert ma is megtettem, amit meg kellett
  • Ahhoz, hogy bűntudat nélkül ehessek bármit, amit csak megkívánok (na, azért nem bármennyit) 
  • Ahhoz, hogy a versenyeken, megmérettetéseken jól érezzem magam és jó eredménnyel zárjak (Jó eredmény: Mindenkinek magához, a saját korábbi eredményeihez, adottságaihoz, korához képest. Sosem másokhoz.)
  • Azért, hogy a tükörképemre felhőtlenül mosolyoghassak a tükörben
  • Hogy a boltokban ne méret alapján kelljen ruhát választani
  • A férfiak szemében azért a bizonyos felcsillanásért, ahogy rám néznek
  • Az külső és belső erőért, amit ad
  • Hogy terhelhető legyek és nehezen fáradjak a munka és az aktív pihenés során
  • Az érzésért, amikor a még nem edzők tőlem kérnek tanácsot és aztán látom őket, ahogy változni kezdenek
  • És végül, de nem utolsó sorban azért, mert ahhoz, hogy eljuss egy olyan szintig, ahol már játék az egész, előbb rengeteg munkát kell belefektetni. Aztán már a szenvedés sem akadály, inkább új büszkeség forrása, játszani pedig a legmagasabb élvezet!

2013. augusztus 8., csütörtök

08.08 éjszakás utáni laza öt futás

Ebben a melegben nem nagyon ment az alvás délelőtt, aztán strandra indultam, hátha majd ott. Ott sem. Végül este jól elhúztam az időt, de azért elindultam a stadionba. Végül kb öt kilométert sikerült futnom, mivel a napi kaja (sárgadinnye, sóskaszósz, koviubi, szilva, őszibarack, mozarella) megtette hatását. Nem bánom, pihenőnapnak nem volt rossz.

2013. augusztus 7., szerda

08.07 Videóztam, rosszullétig futottam

Miután a Decatlonban beruháztam egy jóféle  gumikötélre, itt tartok a teljes lógásból pullup-feladatban:

Ez egy olyan dolog, amit szeretnék elérni, egyszer szeretnék szabályosan 4*8 húzódzkodásra képes lenni. Ugyanez igaz a tolódzkodásra, csak  ahhoz nehezebb gyakorlóhelyet találni. Megy belőle egyszerre 4-5 és ennyi. Tűrhetetlen! :D

Estére így meló előtt kiugrottam még futni kicsit. Nem ment túl jól, megint zsibbadt a talpam is, de azért nyomtam rendületlenül. Aztán befutott egy ismerős, akivel együtt nyomtuk az utolsó négy kört, a legutolsó végét pedig jól megnyomtuk. Nem akartam, mondtam, hogy nem bírom, de ő azt mondta, hogy bírom, úgyhogy bírtam...csak mikor megálltunk, nagyon nehezen tartottam be a délután elfogyasztott ezt, meg azt... brutális hányinger tört rám. Ilyen még nem is volt. Idő hiányában csináltam még 10 toetobart és 6 lógásbanhasprést és ennyire futotta ma. Nem tudom, mennyire volt finom, de túl vagyok rajta.

2013. augusztus 6., kedd

08.06 Youtube-on lelt Nike-os edzés

Tegnap, hazafelé a nagy kalandból azt mondtam, hogy ma csak Zuzana, semmi más, mert fáradt leszek. Aztán ma szörnyen pörögtem, gondoltam, lesz ebből futás is, mentem volna még egy 25-ös túrát a hegyekben. Közben meg majd elaludtam egész nap. És aztán ide mentünk, oda mentünk, mindenfélét csináltam és este lett és majd elaludtam, úgy gondoltam, hogy oké, akkor pihenő nap, úgysem volt egy hete megint. De valahogy nem vitt rá a lélek, egyre csak a húzódzkodón lógtam, meg tűnődtem, hogy mit kéne és közben találtam egy bájos 15 percest, 3 kört 5 gyakorlatból.

08.05 ...és kirándulunk külföldön: A Szlovák Paradicsom

Tamásfalvi kilátó. Wow és Wow! Megsúgom: brutális tériszonyom van! :)
Elaludtunk a strapás előző nap után, késve indultunk, el is keveredtünk, végül délre a helyszínen és útra készen álltunk Cingovban. Szerencsésen beszereztük az életmentő térképet és indultunk.Csodás dolgokat láttunk és nagy élményekkel lettünk gazdagabbak, ma az adrenalin is pusztította a kalóriát rendesen.

08.04 Kirándulunk belföldön...

Felsőtárkányon jártunk, cirka 24 kilométert tettünk meg a hegyekben, nagyot bóklásztunk, kicsit eltévedtünk. Utána rétesfesztivál várt a tó partján (almás-fahéjas, meggyes-mákos, nyammiiiii), majd Demjénben a termálfürdőben engedtük ki a fáradt gőzt. Éjfél után estünk haza, még útvonaltervek után kutattam, mert reggel indultunk tovább kaland iránt.
A muflonlerakat fölé ívelő hídon

2013. augusztus 3., szombat

08.03 kicsi, de szép kirándulás

Picike dombfutás, némi séta, ennyi jutott mára. Piacoltam, osztálytalálkoztam, elment a nap. Holnap hasonló, kirándulunk, strandolunk. A mai kirándulásról inkább a képek meséljenek:

2013. augusztus 2., péntek

08.02 Eszem-iszom-dínom-dánom-vásárlás-kisfuti, laza nyújtás, átmozgatás

Megözvegyült kényszerhomoszexuális degudaliámnak  keresve új kedvest átszédelegtünk a szomszéd városba és aztán még egybe, de a degu most hiánycikk mindenfelé, állítólag kiment a divatból. Ez már milyen??! Közben vásárolgattunk, sörözgettünk, jégkrémeztünk, meglátogattam egy régi barátomat, kicsi húzódzkodóst, hasizmozóst is játszottam, majd hazaérve felköszöntöttük anyát névnapjára, ettünk-ittunk tovább.
Hasizmozás önkéntessel

08.01 Minivakációzunk, de azért futok is

A mai napon Vadasparkba mentünk, előtte egy régi Vaskohót néztünk meg. Aztán beszédelegtünk a Decathlonba, ahol beszereztem vééééégre az új futócipőm. Asics, szerelem első próbálásra.
Chinups everywhere-kampányunk egyik állomása egy vaskohó romjainál :P

2013. július 31., szerda

07.31 egy kis itthoni ez, meg az

Mivel a tegnapi napot a tűnődésnek adtam, így ma már muszáj voltam megmozdulni. Lusta napot tartottam ismét, így estére csak egy kis lelkiismeret-tűzoltást végeztem.

2013. július 30., kedd

07.30 Merengés

Emlékszem, hogy annak idején, mikor aktív mozgásba fogtam, előjöttek mindenféle problémáim. Övsömör az oldalamon, herpesz a számon, fokozott sérülékenység, izomgörcsök. Biztos hozzájárult, hogy én nem voltam sportoló sulis koromban, így a szervezetemet teljes sokként és váratlanul érte a dolog.

2013. július 29., hétfő

07.29 "A tenyerem a cenkeké"-edzés

Elkísértem anyukámat az edzőtermébe, néha van ilyen. Most az adta az apropót, hogy a terem átrendeződött, kibővült és nem nagyon találja a helyét egyenlőre, nem tudja, mi mire jó, hova, mit, hogy.
A két kilométeres gyorsgyaloglást odafelé betudtam cardio-bemelegítésnek és belecsaptam a lecsóba.

2013. július 28., vasárnap

07.28 képek + videók+futi ájulós melegben

Fotózkodtam, mert már rég és ma egész vékonynak éreztem magam. Tévedtem, mellesleg. Este futok, most pedig irány reggelizni.

2013. július 27., szombat

07.27 Edzek keményen,

habár egyre kevésbé fantáziadúsan. Ezen szeretnék záros határidőn belül változtatni, rajta vagyok az ügyön. A mai napi penzum 10 km futás 51:17 alatt, vízszünet, egy kör ebből:

2013. július 26., péntek

07.26 Ma csak sültem a strandon csokira...

...és stíröltem a medence partján a fiúkat-lányokat. Mozgásügyileg szabinapot vettem ki, de legalább alig ettem valamit. Lehet, hogy még mozgok 10 perc bűntudat-enyhítőt, de kétlem. Fáradt vagyok és a pihenés is nagyon fontos. Alvásra vágyom, párolt fetás karfiolra paradicsomsalátával és pár rész Elementaryra.

2013. július 25., csütörtök

07.25 10perc burpi, vásárlás, futás, rájátszás

Mindjárt indulok a strandra és este héttől csigatetű 10 kilométeres futás. Aztán lépcsőzés, edzegetés a terv a stadionban, mivel imádom csinálni. Próbálok majd valami újat is kitalálni, nehogy túlságosan beleszokjak a rutinba.

2013. július 24., szerda

07.24 Kifacsartaaaaaam...

...amit csak tudtam egy óra alatt magamból. Mára nem túl változatos, de kimerítő edzést adtam magamnak a stadionban:

2013. július 23., kedd

07.23 lassú tíz icipici extrával

Este ismét az ismerősömmel futottunk, lenyomtuk a csigatetű-tempójú tízünket, közben befigyelt a szokásos hasmars, mert ugye egész nap csak folyékonyat ettem...okosan, roppant okosan. Ennyi idő után ugye még honnan is tudnám...

2013. július 22., hétfő

07.22 Lusta futi extrákkal

Ez a mai amolyan bemelegítő napként lett elkönyvelve. Lusta voltam edzeni igazán. Ismerőssel megbeszélt futás volt, de ő nagyon lassú, így 10 halál laza kilométer lett olyan 1:10 alatt. Nem gond, végre ég a kalória, gyűjtődik a kilométer, szóval oké ez így.

07.21 záró pihinap

De ez már túlzás. Kezdem unni. Holnap edzés....

2013. július 21., vasárnap

07.20 céges búcsú

Sportként táncoltam, fagyiztam, söröztem és dodzsemeztem is. Lósimogatóban is jártam, láttam életemben először kék szemű lovat. Belenéztünk pár focimeccsbe és rengeteget kolbászoltunk mindenfelé.

07.19 nyári pihi folytatódik

Aludtam.

2013. július 19., péntek

07.18 pihenő

Nagyon álmos, fáradt, nyűgös, hazaért a pár, úgyhogy össze-vissza szervezetlen nap. Kicsit szórakoztam a húzódzkodással, lábemeléssel, meg borzoltam kicsit a pár idegeit a húzón szórakozással, de tényleg csak kicsit. Aztán mentem dolgozni. És most másfél hétre kitört a vakáció, úgyhogy biztos lesznek remek edzésim. Nagyrészt egyedül leszek és itthon.

2013. július 17., szerda

07.17 gyorssegély ZWOW

Ébredés kicsivel egy óra után. Reggeli zabkása, vitaminok, telefon, hogy jó az idő, így rajtoltunk a strandra. Ott jóízűen fetrengtünk este hétig. Akkor irány haza, ahol muszáj voltam teleenni magam, mert a strandon csak egy fagyival növeltem a fogyasztott kalóriák számát.

2013. július 16., kedd

07.16 Képek napja + futottam

Éjszakás vagyok és bamba. Mivel ahogy felébredtem, újabb változásokat éreztem magamon (nem tudom, ki hogy van vele, de mindig ébredéskor tűnik fel, ha valami változott- fogyás-hízás-formálódás-odanőtt-elfogyott-kilapult), kaptam a gépet és bőszen kattogtatni kezdtem. Persze, hogy semmi nem látszik, ezek kicsike dolgok. :D

2013. július 15., hétfő

07.15 "És akkor evés közben szétnéztem a neten edzésért"-day

És találtam magamnak igenigen jókat. Pár napja már kísértett egy Jillian Michaels, most lenyomtam.
A tapasztalat? Az elején mosolyogva olyan aranyosnak neveztem magamban. A harmadik körben viszont bekeményített, azt rendesen megéreztem, eltanultam néhány jó kis gyakorlatot.

2013. július 14., vasárnap

07.14 Űberhalálbrutáledzés stadionmódra

Ilyenekkel bíztatnak minket. Szerintem nagyon cool
Áh, nem is igaz a cím, még lehetett volna fokozni. De azért keményen toltam ma. Nagyjából jegyzeteltem a pihenőkben, hogy mit műveltem, de mivel csak betűjelekkel, így nem biztos, hogy tudom rekonstruálni az egész dolgot...

2013. július 13., szombat

07.13 véradós-ugrálós edzés

Legutóbb két napos gyengeséggel járt a véradás, de most valahogy egészen másképpen zajlott, 5 perccel utána már vidoran rohangáltam, vásároltam, a húzódzkodón is gond nélkül szórakoztam, így vidoran indultam egy laza ugróköteles játszogatásra. Mert most az a kedvencem, amíg tart a futószünet. Előtte vásároltam, piacoztam, vért adtam, apalátogattam, ettem-ittam, olvastam, gitároztam, szóval csináltam, amit szeretek. Aztán indultam a stadionba.

07.12 pihenő

Pihiztem, mert igenigen rám fért. Délelőtt dolgoztam, aztán olvastam, pihiztem, majd átsétáltam anyuhoz, főztünk, dumcsiztunk, ettünk, majd haza, ahol a legújabb hobbimmal foglaltam el magam, azaz tanultam két akkordot gitáron. Meg behangoltam, ami monumentális próbálkozás volt így elsőre, de végülis megoldottam. Ettem-ittam-olvastam és véget ért a nap.

2013. július 11., csütörtök

07.11 Ma csak ugráltam...

...de még mennyit! Délelőtt helyettesítettem, azaz 8 órás állómunka csekély számú szünettel, fokozott figyelemmel. Persze, hogy amikor végeztem és hazaértem, egyből ebéd után ágynak dőltem és szundiztam 3 órát.

2013. július 10., szerda

07.10 tovább Zcutulok...

A napi program ismét meló, vásárlás, fetrengés, evés-ivás, edzés. Ismét Zuzana, méghozzá az utolsó, a 12-es edzés, ami elég kemény volt ahhoz, hogy már csak a legkönnyebbet, az egyest csapjam hozzá.

2013. július 9., kedd

07.09 Zcut bonus abs + tovább barnulok

Nagyon luuuusta, rossz kislány voltam, délelőtt dolgoztam, onnan a tópartra mentünk strandolni, icipici hűsítőt úsztam, sokat fetrengtem a napon, sokat ettem, mire hazaértünk, volt úgy fél hét és ekkor a pár szabotált, mert kisajátította a gépet filmnézésre.

2013. július 8., hétfő

07.08 Zuzka-Zuzkaaaaa

Ugyanis ma két Zcutot nyomtam. Imádtam őket, mondanom se kell. Az első lefárasztott, de éreztem, hogy még maradt bennem energia, így belekezdtem a másodikba, ahol viszont néhol úgy éreztem, hogy rögtön összeesek. Ilyenkor érzem, hogy tényleg edzek. :)

2013. július 7., vasárnap

07.07 ugróedzés és Zuzka-adag

Ma végre volt egy hulla nyugis szabadnapom. Mégis elhúztam az időt, olvasgattam, kajálgattam, nehezen lendültem prakszisba, ebédre (uzsiidőben) görög salit és sárgadinnyét túrtam (ezt most csak azért mondom, mert olyan fincsi volt, hogy abszolúte említésre érdemes), aztán estefelé lenyomtam a napi Zuzanám. Aztán még egy frankó kis stadionedzést.

2013. július 6., szombat

07.06 visszatérés Zuzanához

Ma a Zcut disc2 workout8-at csináltam. Time challenge. Meggyőződésem, hogy valahol eltértem a kívánatos formától, mert 13:54 alatt ment le, azaz 1:15-öt vertem Zuzkára. És úgy érzem, hogy talán az ugró guggolásaim nem ültek elég mélyen. Vagy nem tudom.

2013. július 5., péntek

07.05 Képek és éjjeli tollasmeccs

Mióta Zuzanázok motoszkál bennem, hogy ennyitől máris kezd visszaváltozni a testem. Érzem, hogy laposodik, feszesedik, izmosodik, hol mi kell. Messze vagyok megint az áhított célomtól, de itt-ott kezdek tetszeni magamnak. A combom és a fenekem szokás szerint nem, arra ki kell majd még találnom valami tortúrásat, na meg hetente legalább háromszor futni, ugrálni intenzíven. De a többi egészen jó. Ja, nem csak Zuzana, azt hiszem, hogy a vegetáriánus étkezés is elég jól ütött ki nálam. Tudom, hogy túl sok szénhidrátot eszem, igazából rengeteget, de valahogy eltünik bennem. Nem hízok, pedig nagyon sokat eszem.

07.04 edzéscsokit kaptam reggel-este

Délelőtt uszodába mentem anyuval, két kilométert leúsztam viszonylag feszes tempóban mellen, néha egy kis háttal pihenve. Ezután kifeküdtem az udvarra napozni kicsit több, mint egy órát.

07.03 Séta és Zuzana

Tombol még az őrület, ma is őt vettem elő. Annál is inkább, mert megint rohamtempóban kellett melóba elkészülnöm. A Zuzka 7 egy annyira aljas mocsok volt, hogy madnem belehaltam. Ha ezt rendesen csinálod, brutális.

2013. július 3., szerda

07.02 Még mindig Zuzana + úszkáltam

Vakációzgatunk, így ma délelőtt strandon voltunk. Kicsikét úsztam, meglepődtem, de rosszul ment, lehet, hogy veszek egy bérletet valamikor, hogy formába kerüljek. Jót napoztam, alakul a színem. Miután hazaértünk, villámtempóban lenyomtam a napi tíz perces Zuzanámat, ettem, zuhiztam és mentem dolgozni.

07.01 Zuzana a természetben

Délutánra dolgoztam, így tizenegyre kimentünk egy környékbeli kis tóhoz grillezni egy jót ebédre. Bár tudom, hogy messze nem ideális tele pocakkal edzeni, de valahogy mégis késznek éreztem magam a feladatra, így lenyomtam ott a napi Zuzanám, ami time challenge lett volna, csak nem mértem.

2013. június 30., vasárnap

06.29 lightos nap

Ma a mozgás kimerült abban, hogy sokat sétáltam, megtanultam gólyalábon járni, ami nagyon buliiii és végül, de nem utolsó sorban, végigugráltam egy másfél órás Paddy and the Rats koncertet. Iiiiigazi élménynap! :)

06.30 Zuzana megfogott...

...és nem ereszt. Egyszerű, szadista workoutjai olyan fokú izomlázat okoztak nekem, amitől jajgatva ülök-kelek, így ma is vele tartottam a pokolba, méghozzá két workouton keresztül.

2013. június 28., péntek

06.28 újabb Zuzka és a sw-csoport napi feladata

A lényeg a címben. Még éjszakás, fáradt, sétált, majd este gyorsan guggoltam, kitörtem ugrálva, fájt, de élveztem. Aztán Zcut disc1 workout2. 15:35, 11 másodperccel rosszabb, mint a Zuzanáé. Finom volt, majd részletezem, most rohanok, mert ma még meló.

2013. június 27., csütörtök

06.27 Zuzana ismét megihletett...

...és mivel még éjszakás és álmos vagyok, így nem maradt sok időm edzegetni. Gondoltam a p90x mell-hát edzésére, de nem maradt elég időm, így Zuzka Zcut Power Cardiojából próbáltam ki az első disc első workoutját. Lazának, tünt, de annyira nem az :) 10:18 alatt végeztem, nem tudom hogy tartott addig, majd ismétlem valamikor, mert nagyon finom volt. Na mára ennyi, rohanok dolgozni. Megint.

2013. június 26., szerda

06.26 Egy kis hangolódó ez meg az

Maaaaa délelőtt aludtam ismét. Unom ezt a sok esőt lassan, bár a hőfokot kedvelem. Holnap azt hiszem, már futok is valamicskét. Ma a húzódzkodón játszottam, főleg chin-uppal, de különböző szélességű és fogású húzódzkodásokkal próbálkoztam.

06.25 Ébredezem, de még pihenek

Éjszakára dolgoztam, így sokat aludtam, a másodlagos bántalmakat, izomlázakat is kezdtem kiheverni. Szerencsémre bejött a képbe a gyors, vegetáriánus regeneráció. Kezdett előjönni a pszichés frusztráció, amiért nem edzettem. Ilyenkor tonnásnak érzem magam. Kicsit beteg, de roppant motiváló. Igaz, hogy továbbra sem edzettem. Viszont nem ettem annyit és kezdtem játszogatni a húzódzkodón.

06.24 Lustán fetrengtem, strandoltam

További pihenés. Kicsit úsztam a strandon, de nem eleget ahhoz, hogy már sportnak minősüljön. Előjöttek a másodlagos bántalmaim, izomlázak, húzódások. Nem bakfitty. :)

06.23 Sebesülten feküdtem...

...álló nap és ennyi volt, ami tellett tőlem az evésen kívül. Varasodtam, csodálkoztam, hány helyen fáj.

2013. június 23., vasárnap

06.22 Nagy Helyi Teljesítménytúra

Másodszor veszek részt ezen az eseményen, ami valahogy nem jó ómen nekem. Tavaly is lerokkantam közben és most is. Máskor gond nélkül megteszek ilyen távokat és számomra a terep sem tünt különösebben nehéznek, mégis sikerült teljesen paffra kerülnöm.

06.21 sétálós-szalagozós-pihizős

Hét végére teljesen kikészültem a melegtől. A Garminom is, mert feladta, legvadabb nyomkodásra sem nyikkant és kezd nagyon-nagyon elegem lenni belőle az ilyenek miatt. Viszont szervízeltetni annyira brutális összeg, hogy majdnem jobban megéri egy új. Mindegy, a lényeg, hogy nem mentem futni (ezt később megbántam), viszont rögtön munka után boltozni mentünk a párral, nyakunkba vettük a fél várost. Hazaértünk, sziesztáztam és este visszamentem a stadiont kiszalagozni a másnapi teljesítménytúrásoknak. Közben teljesen romantikus hangulatomba kerültem, O sole mio és kiülős-sörözős feeling, de a párnak ugyanez idő alatt otthon vacsizós-alvós kedve támadt, így győzött a lustábbik és korán ágyba estünk.

06.20 játszifutós a stadionban

Délután mérgesen elrohantam otthonról, berontottam az első boltba a szükséges alapfelszerelésért: rejtvény, jégkrém, ízesvíz. Aztán belecseppentem a hegyi teljesítménytúra szervezésébe, jártam erre-arra, végül kiültem a stadiba rejtvényezni egy hűvös lépcsőre és figyeltem a futókat, integettem az ismerősöknek.

2013. június 19., szerda

06.19 icipicit mozgós

Meggyőztem magam, hogy nem jó ötlet minden nap tízet futni, mivel a hétvégén brutál futókirándulásra indulok. Pluszban a tegnapi részidős elég brutális volt ahhoz, hogy járjon egy nap pihi. Nem fáj, de kicsit feszül a combtövem. És végre nekiláttam rendet rakni a ruháim közt és megszüntetni a kisszoba raktár-jellegét és nem mertem  félbehagyni az ihlet legszebb pillanatait. Szóval 4*17 fekvőtámasz sok pihenővel közben, (1:20-0:10)*3 plank oldalt-hagyományos-másik oldalt. Még kis hasizom, icipici húzó és elég is mára.

06.18 melós intervall futás

Stadifutásra indultam este fél kilenckor. Nem túl meglepő módon nem én voltam az egyetlen esti futó, még akkor is érkeztek páran, mikor én már kb egy óra múlva távoztam. A távom pontosan annyi lett, mint az előző nap és majdnem az időm is, de a futás mikéntje teljesen más.

2013. június 17., hétfő

06.17 futottam

Csak 10 km és kínkeservesen, de megvolt. Főleg országúton, de visszafelé került bele pár kilométer rét is és nincs levágva a fű. Érdekes volt. Majd holnap feltöltöm a kis táblázatkáját. Érdekes, hogy egy hét alatt mennyire ki lehet esni a ritmusból.

2013. június 16., vasárnap

06.16 strandolós

Ezt a hetet már a pihenésre hagytam, nem akartam az utolsó napját elrontani, így eszegettem, amit jól esett (ez még így is csak rengeteg szotyit, tejeskávét, némi kekszet, zabkását, salátát jelentett és bónuszként gesztenyelekvárt, nyammmiiiii) és pihentem, strandra mentem, csak este végeztem átmozgatásképpen és felkészítésképpen a következő hétre 4*16 fekvőtámaszt és 4*8 segítséges húzót.

06.15 még mindig semmi,

azazhogy dehogynem: boltban sétálgattam, nagyokat aludtam, tanultam, olvastam, szolídan étkeztem. Ez a hét már erre van szánva. Hízni szerencsére nem kezdtem el.

06.14 további semmittevős napok

Kezdem élvezni. 4*15 fekvőtámasz és ennyi.

2013. június 13., csütörtök

06.13 Kétoldali Futásundor...

...tört ki rajtam, ez már hivatalos. Ma is addig húztam az időt, amíg nem jutottam ki. Viszont jól kialudtam magamat. Most eszek egy fáin salátát, aztán fürdök, hajat mosok és dolgozni megyek. Úgy döntöttem, nem erőltetem ezt a futás-dolgot amíg nem akaródzik, volt már ilyen nem egyszer. Inkább sietősen kitalálom, hogy mit sportoljak helyette, mert ez a sok pihenés árt a kis lelkemnek. Este lehet, hogy a silent killer újra szárnyal, vagy az 550 rep fat... nem tudom, még egy laza jóga, vagy hasizom is szóba jöhet, pihenőnap viszont nem. Megálmodom a dolgot. Ja és utálom a délutánost, mondtam már? Mire összekapnám magam bármire is, mehetek dolgozni.

2013. június 12., szerda

06.12 Meglátjuk...

...mert a délelőttöt nagyrészt az öcsémmel szókirakózva töltöttem, ami most fontosabb elfoglaltságnak tünt a sportnál, lévén, hogy két nap múlva visszamegy Londonba és lehet, hogy megint nem látom több, mint egy fél évig. A sport meg megvár. Délutánra megyek dolgozni...

06.11 Megküzdöttem a mai kisfutásért...

...méghozzá magammal. Semmiféle testrészem nem kívánta, dörgött az ég is, de erőt vettem magamon és még munka előtt egy viszonylag gyorsat és rövidet futottam a városban. Az elején a teleksort céloztam be, jó kis emelkedőkkel. Ezután vissza az utcákra, csak a távolság végett. Kicsit megáztam, de nem volt vészes, még jól is esett.

2013. június 10., hétfő

06.10 ellustultam, nincs mese

Ma határozott futásundorral ébredtem. Mostanra kicsit összekaptam magam és úgy döntöttem, hogy valószínű a tegnapi rossz élmények vették el végképp a kedvemet. Hát, meglátjuk, ma megint pihenek. Estére nyilván összekaptam volna rendesen magamat, de délutánra dolgozom. Már megint, Igazából a munkát is marhára utálom, úgyhogy ez valami általános undor lehet most. Viszont a tanulós kedvem kezd megjönni és ez jóóó :)

2013. június 9., vasárnap

06.09 ...a mai terepfutásra



Még nem indultam el, mert technikai zűrök léptek fel. Pedig végre jó az idő is, hét ágra süt a nap. Csakhogy mérnem kellene a két hét múlva rendezendő teljesítménytúrára egy szakaszt. És futnom is ugyanott, csak egy kicsit (jócskán) tovább szeretnék. És a futást is mérni kell és a szakaszt is.

06.08 Rápihentem...

:)

2013. június 7., péntek

06.07 Futottam

Nem bírtam tovább futás nélkül, nekem ez rossz érzés így. Mikor felkeltem, olyan szép idő volt, napsütés, no eső, el is határoztam, hogy nem sokára indulok. Aztán sajnos elhúztam az időt, így ötkor megint szakadó esőben bánatoskodtam kifelé az ablakon. Végül hétkor nem bírtam tovább, épp szünetelt az áldás, így nekiindultam.

2013. június 6., csütörtök

06.06 pihike, vagy kis hasizom

Ilyen izomlázzal, ráadásul szakadó esőben nem nagyon van más lehetőségem, mint megint pihenni egy kicsit. A hétvégi terveim szponzor hiányában a semmibe vesztek, de azért nem adom fel: edzésként egy jó kis terepfutást tervezek.

06.05 kicsi futás izomláz-országban

Borzalmas izomláz gyötör a tegnapi Zuzana-edzés miatt. De tényleg, nem átlagos, nagyon durva. Minden áldott leülésnél jajjveszékelek, hajolni nem nagyon tudok, ha megpróbálok gyorsan menni, becsuklik a lábam. Brutális. De azért futni még sikerült eljutnom, bár csak nagyon rövidet. Aztán várt rám a munka.

2013. június 4., kedd

06.04 heti képek és megbeszélt futás HELYETT Silent Killer lecsaaaap!

Éjszakára dolgoztam, amióta csak felkeltem kora délután, folyamatosan esett az eső. Kezdem nagyon unni. Remélem, hat órakor abba hajlandó hagyni egy órányira, amíg én lerovom a soros penitenciámat, mert kicsit kevés lesz a futás mostanság, sok a köret. Rápihenő-futás-utánapihenő....ehhh.
Kíváncsiságképpen megcsináltam a szokásos heti képeimet, főleg, mivel a hétvégén annyit ettem, mint egy cirka kilencven kilós, három gyerekes madonna. Vagy inkább többet.

2013. június 3., hétfő

06.03 Verseny utáni pihenő

Itt-ott fáj és sajog, a gyomrom pokoli, de amúgy minden rendben. Holnapra már le van beszélve a futásom, de ma még pihenek. Két napja eszek nonstop, lassan ideje abbahagyni...

06.02 erdei-hegyifutás


Isteni versenyen vagyok túl. Az időjárás miatt nem jöttünk össze túl sokan, de aki bevállalta, jól járt. Ideális futóidőt fogtunk ki, 28 kilométeren és 1000 méternyi szintemelkedésen küzdöttük keresztül magunkat. Hogy mit kaptunk ezzel a kalanddal?

06.01 A totális kényszerpihi

5 km verseny előtti átmozgató volt a terv. Reggeli piacolás után azonban befutott a hívás, hogy a Londonból hazafelé tartó öcsikém gépe késik, reggel 8 helyett ki tudja, hogy mikor indul. Ez annyit jelentett, hogy nem lehetett kiszámolni, mikor ér Lisztferihegyre, eléri-e az utolsó buszt kisvárosunkba. Valószínűnek tünt, hogy nem. Így egész nap gálában ültünk és vártuk, hogy kiderüljön, hogy mi lesz. Végül este nyolc után értünk fel és éjfélre haza, amikor is már nem álltam neki a futásnak, ovkorsz. Így verseny előtti edzésként ettem és imádkoztam. De az öcsinek örülök.

2013. május 31., péntek

05.31 hónapzáró futás

Olyan nehezen indultam el! Olyan nagyon nehezen! Mióta tart ez a gyászos idő és kikopott mellőlem a legújabb futótársam, megint nincs túl nagy motivációm. De azért próbálkozom keményen. Tegnap este már megint úgy állt a helyzet, hogy nem megyek én sehova, nem érdekel! És akkor rám szólt a párom, hogy mennem kell, hogy meglegyen a 300 kilométerem a hónapban! És tízet kell futnom! Nagyon aranyos volt, nagyon jókor szólt, elindultam.

2013. május 30., csütörtök

05.30 futásmentesség napcsere végett

Megjöttem melóból hullafáradtan, fél délelőtt esett, jó vacak az idő, megkajáltam, nasi, pihi és ezzel a lendülettel elaludtam. Aztán már nagyon nehezen kaptam össze magam. Hétkor azért majdnem megindultam futni, bár nézegettem, hogy a hegy nem nagyon szimpatikus vízesen... és nagyon jól tettem, hogy inkább álmos voltam, mert leszakadt az ég fél órán belül megint. Töprengek, hogy lelkifurdalásból műveljek valamit, de igazából vasárnapra futásból kellene topon lenni, így ma pihenek, holnap-holnapután futok. Ilyen egyszerű. Most szerintem alszok tovább, azzal többet segítek. Hulla vagyok.

2013. május 29., szerda

05.29 Hegyi gyakorlós

Első alkalommal jutottam ki, hogy hegyen az új technikát gyakoroljam. Nagyon hiper-brutáldurva, de egyben lenyomtam a 10 kilométert, hajszálnyi belesétálás nélkül, 57 perc alatt. Kicsit lassúcska, de kezdetnek csodálatos. Nem hiszem, hogy ez a vasárnap tekintetében már túl sokat segít rajtam, de akkor is örülök. Ági, remélem, menni fog  VADÁLLAT-üzemmód ;D A mai napra is van zeném ám, ha nem is olyan különleges:

2013. május 28., kedd

05.28 sors akarta újabb pihi

Délelőtt dolgoztam. Aztán kaptam az infót, hogy jön a délután a bojlerszerelés, lesz ám aztán jó világ, forró víz. Vártam és vártam, de forró víz, szerelés sehol. Fél hétre elfogyott a türelmem, hogy hát nekem ám futni kell menni, méghozzá hegyet, mert meg kell tanulnom terepfutósan tipi-topogni, most jöttem rá, hogy az mire van és milyen hasznos.

2013. május 27., hétfő

05.27 Megint pihi

Először úgy gondoltam, hogy ma pihenek. Aztán úgy, hogy ha törik, ha szakad futok. Végül arra jutottam, hogy fusson, akinek hat anyja van, egyébként is ki kell mosni a sáros cipőm, mert ez még nem történt meg. És pihentetni a lábam is, mert azért a tegnapi nap nagy stressz lehetett neki. Így ennyiben maradtam. És ettől boldognak érzem magam. És megyek aludni. :)

2013. május 26., vasárnap

05.26 Hegyi Félmaraton

Eljött az ideje a helyi hegyi félmaratonunknak. Napok óta aggódva néztük az időjárás-előrejelzést, homlokráncolva méregettük a felhőket, én azért imádkoztam, hogy csak délig bírja ki eső nélkül. Aztán fél tíz körül, fél órára a rajttól mosolyogni kezdett az ég is, kisütött a nap. Gondoltam nem lesz ez se jó, nem kell nap, csak eső se.

05.25 Verseny előtti utolsó simítások

Próbáltam pihenni, szénhidrátot kajálni és készültem lelkiekben a versenyre. Mivel ez a mi saját, helyi hegyi versenyünk és most első alkalommal két naposra szervezték, így ezt a délelőttöt azzal töltöttem, hogy nyolc éveseket állítsak beérkezési sorba (mint egy zsák bolha), szaladgáljak, játsszam a kedves hostess-kislányt az oklevelekkel és jelentkezéseket írjak össze. Jól eltelt az idő.

05.24 Gyors és rövid futi

Úúúgy,de úgy kellett sietnem, hogy hajjajj. Kettőre mentem dolgozni és muszájos voltam hat kilométert futni gyorsban. Valószínűleg gyorsabban végeztem volna, ha nem a hegynek vágok neki nagy hirtelen... de valahogy így jött ki. Valószínű, hogy ez a vasárnapi versenyen életmentő lépésnek bizonyult. Azért elfáradtam. És igen lógott az eső lába is.

2013. május 23., csütörtök

05.23 Gyors Nyolc a Stadionban

Bután kezdtem bele a mai futásba, szokás szerint elhúztam az időt, aztán összekajáltam egy csomó lélottyot, végül nem értettem, mi a baj a stadionban a pocakkal. Azért nyolcat így is sikeresen lenyomtam,

05.22 pihi

Így sikerült, hogy még egy pihenő. Élveztem.

05.21 Pihi

Kicsit játszottam, kézen álltam, fejen álltam, lábat emelgettem, de ennyi. Na meg melóban 8 órát talponálltam...

2013. május 20., hétfő

05.20 Heti képek

Ma reggel ismét fotózkodtam, mert jó érzéseim voltak a dologgal kapcsolatban, de a jelek szerint ezek most csaltak. Nem vagyok elragadtatva...

2013. május 18., szombat

05.18 Na akkor húzzunk bele! -futás

A tegnapi pihenés után ma újult erővel vágtam a futásba. Nem éreztem rá túl sok kedvet, hogy egyedül kimenjek betonra, de lévén a futótárs futógálázott és a gyakori esőzések miatt a talaj szanaszét ázva, így nem maradt túl sok választásom. Mivel a héten még szeretnék egy emelt kilométerszámot elérni (jövő héten verseny (és vizsgák) előtti lazítás), így 14 kilométert tűztem ki, ezt el is értem, fél kilométerrel űbereltem is, habár a tempó nem sikerült túl erősre, de az már a legkevesebb. Ja, brutális vádligörcsre ébredtem, nem esett túl jól, egész délután vissza-visszatért az érzés. Figyelnem kell a magnézium-bevitelre.
Ja, és a mai napon a lényeg: GRATU CSAJOK, NAGYON JÓK VOLTATOK!!!!! :) :) :)
Manóka és Zsófi az én hőseim, mindketten lefutották a Coca Cola Futógálán a 6 kilométert ma és mindketten a saját, választott célidejükön belül. Ennél több nem is kell :)

2013. május 17., péntek

05.17 PIHENŐŐŐŐŐ

Mert már nagyon ideje volt. Azért nem sportként, hanem csak közlekedésképpen legyalogoltam úgy hét kilométert, a felét vihartempóban. A Garminom még mindig alszik, de ha holnap sem ébred fel, akkor is futni megyek. Ma meg még egyet dolgozni éjszakára.

2013. május 16., csütörtök

05.16 Murphy nap stadifutással

Ez nagyon nem az a nap... először nem bírtam rendesen aludni a délelőtt, aztán depi, a futás mondjuk jó volt, de aztán apánál nem találtam semmi fincsit, ami azért a tűrhetetlen dolgok netovábbja, onnan a házunk elé érve kiderült, hogy a vén semmirekellő szomszéd kizárt a lépcsőházból, megint.

2013. május 15., szerda

05.15 Real Heroes-futás

Vannak napok, mikor nem teszel mást, mint amit az összes többin és mégis, éppen ezért leszel akkora hős a szemedben. A Zsófival futottunk egy nyugodt 11 km-t irtózatos szenvedések közt, a tegnapi 31km fáradalmaival a lábamban (ő is hosszút futott), mégis nevetve magunkon, jó humorral átkozódva, hősiesen véve az emelkedőket. Ez teszi a hőst nem a kívülre húzott alsógatya. :D

2013. május 14., kedd

05.14 heti fotók + szülinapi futi

Szülinapom van, egyedül vagyok itthon, éjszakás után, szóval azt kell, hogy mondjam, telt már jobban is. De lehetne sokkal rosszabb :) Szóval elhatároztam, hogy akkor BANZAIIII! Fotózkodom, orosz rulett alapon. Vagy feldob kicsit, vagy még jobban letompít, valami majd csak lesz. 
Szülinapi virágok a kedvesemtől

2013. május 13., hétfő

05.13 Szuper időt kaptunk... laza kondi+ napi futásadag

...esővel, széllel, hideggel, így egész nap az utcákat róttam hol ezzel, hol azzal, hol ezért, hol azért. Dióhéjban a mai mozgás: némi séta, vásárolgatás, reggel egy átmozgató jellegű, játékos edzőtermi edzés, hattól futás a szitáló esőben. A frizura feladta, mondanom sem kell :P

05.12 Vasárnap esti hétzáró futás

Egész nap halasztgattam az állandó zivatarok és a párom miatt, aki ma ment vissza. Húztam-nyúztam, pedig tudtam, hogy úgyis muszáj lesz, mert nem hagyja a lelkem, hogy 70 kilométer alatt maradjak, amikor ilyen közel vagyok hozzá. És végül ennyi lett a hétre:

2013. május 11., szombat

05.11 Szombat Esti Frász - kisfuti

Brutális napom volt. Reggel héttől vagyok talpon, először megjártam a piacot, bevásároltam, haza. Hamarosan irány a buszállomás, Eger felé, zh-t írtam ugyanis. Onnan ismét haza, olyan háromnegyed hét körül. Ekkor jártam olyan kilenc kilométer gyaloglásnál. Aztán beugrott, hogy megint az az átkos szombat este van, utálom! De azért elindultam egy rövid távot kocogni. Többször is beszóltak, de az már a legkevesebb. Próbáltam nagyon elhagyatott útvonalakat keresni, néha még sikerült is.

2013. május 10., péntek

05.10 Stadifutás, de csalt a kis butus Garminom

Tegnap szoftvert frissítettem a Garminban és kicsit ettől megtévedt a térben, így legalább egy kilométerrel többet hisz, hogy tettem, mint amennyit. És nem egészen ott, ahol. Na szóval stadifutás, cirka 10 km, így megvan a heti 60. kilométerem.
a stadi tavasszal